Áramlás – Történetek, amelyek mozgásba hoznak

Áramlás – Történetek, amelyek mozgásba hoznak

Megérkezett a Platinum Kiadó legújabb antológiája, az Áramlás – immár digitális formában. Tizennyolc szerző gondolatai és történetei tárulnak fel ebben az e-könyvben, hogy új perspektívákat nyissanak meg előtted. Ezek a novellák a változás, a várakozás és az újrakezdés pillanatait idézik meg – méghozzá lenyűgözően sokféle stílusban és hangulatban.

Ez a kötet több mint puszta irodalom. Ez egy meghívás. Meghívás egy utazásra, ahol a hétköznapi és a különleges határai elmosódnak. A valóság és a fantázia kéz a kézben járnak, a történetek pedig hol lágyan, hol elementáris erővel sodornak magukkal. Az Áramlás lényege nem a végpont, hanem az út maga. Egy út, ahol a felfedezés, a rácsodálkozás és a belső átalakulás kerül a középpontba.

Mi vár rád az Áramlás lapjain?
18 író. 18 nézőpont. Minden szerző más és más világból érkezik, így a novellák között barangolva sosem ugyanazzal a szemmel látsz rá a történésekre. Ez garantálja a folyamatos frissességet és az állandó kíváncsiságot.

Érzelem, mélység, fordulatok
A kötet írásai között találkozhatsz finom lírával, erőteljes drámaisággal, de akár groteszk humorral vagy lélektani csavarokkal is. Az egyes történetek újra és újra kizökkentenek a megszokásból.

Művészet, ami túlmutat a szavakon
A borítót Rea Art különleges festménye díszíti. Nem pusztán illusztráció: a mű szerves része a kötet hangulatának, átjárót képezve a történetek és a vizualitás világa között. A festmény – csakúgy, mint Rea Art további alkotásai – elérhető a művész oldalán, így a könyvön túl is folytathatod az élményt.

Áramlás. Nem a vég, hanem a kezdőpont.
Ez az e-könyv azoknak szól, akik nyitottak arra, hogy újra és újra felfedezzenek valami újat. Akik hisznek abban, hogy a történetek akkor hatnak igazán, ha képesek kizökkenteni bennünket a megszokottból. Merülj el a világában – és hagyd, hogy vezessen az úton!

Az Áramlás e-könyv mától mindenki számára elérhető – és Téged is vár.

Részlet egy novellából

Tom Brown – Vadászat a Nagylábra

 Amint visszanézek felé, azt látom, hogy az asztalról felkapja a puskáját, majd visszafordul, és ezzel egyidejűleg a hátsó falra fogja a fegyvere csövét.
Nemcsak John köti le a figyelmem, hanem Bob is, aki már nem az asztalnál ül, hanem a bejárati ajtó előtt áll, és arra készül, hogy kinyissa azt.
– Bob! – kiáltok rá. – Ne nyisd ki!
– Bob! – ordít John is.
A szűk hely ellenére John olyan hirtelen fordul vissza, hogy majdnem engem is fellök, ám amikor visszanyerem az egyensúlyom, én is utánavetem magam. Sajnos nem sikerül megakadályozni, hogy Bob kinyissa az ajtót és kilépjen a verandára. Amikor az ajtóhoz érünk, ő már a lépcsőről leérve a ház előtt sárguló fűben lépdel előre.
John már futna is utána, de megállítom.
– Ne!
– Miért? Vissza kell hozni.
– Már késő – válaszolom neki.
Bob, mint akit megbabonáztak, egyenesen a Nagyláb felé sétál, aki ott áll, alig három méterre előtte.
– Jaj, ne! – nyög fel mellettem John.
Még mindig a karját markolom, amikor ő is lemerevedik a látványtól. Bob egyenesen a lény karjai közé sétál, aki megmarkolja az egyik karját, felemeli, majd egyszerűen a földhöz vágja. A mozdulatlan test ernyedten lóg az egyik kezében, a másikat pedig felemeli, és abba az irányba mutat vele, amerre a kocsit hagytuk.
Mi csak nézzük, ahogy kiutasít minket a területéről, miközben ő megfordul, és Bob testét maga után húzva komótosan elsétál, majd eltűnik a szemünk elől, amikor belép a fák közé.
– Mi volt ez? – kérdezi John, amint nemes egyszerűséggel leroggyan a küszöbre. – Mi a fasz volt ez?
– Gyere be, John! Nem maradhatunk itt.

Egy másik részlet egy másik novellából

Mackenzie Miller – Amy I

– Derek, mi a szerelem?
Derek döbbenten nézett rá. Hogyan magyarázhatna el valamit, amit talán ő maga sem ért teljesen?
– A szerelem… – kezdte bizonytalanul – az, amikor valaki fontosabb lesz számodra önmagadnál. Amikor a jelenlétében úgy érzed, teljes vagy. És amikor nincs ott, üresség marad utána.
Amy tovább nézte, majd halkan bevallotta:
– Ha így van, akkor talán… én is érzek valamit.
Derek szíve hevesebben vert. Keze a nő derekára siklott, ujjai puhán kulcsolódtak rá. A zene úgy szólalt meg újra, mintha Amy szívéből szólna, ők ketten pedig együtt mozogtak, most már nem tanár és tanítványként, hanem valami megfoghatatlan kapcsolatban, ami túllépett az ember és gép határain.
– Szeretlek, Amy! – súgta a férfi. Teste lassan hintáztatta a nő csípőjét a lágy dallamra, tenyere az arcára tapadt, ujja érintette az ajka szélét. A tánc volt az egyetlen nyelv, amit mindketten értettek, és abban a pillanatban már nem volt köztük különbség. Csak a mozdulatok és a pillanat, amely örökké tartott.
– Azt hiszem, most már érzem – felelte. – A tánc nemcsak mozdulatok sora. Ez az egyetlen mód, ahogyan megmutathatom, mit érzek.
Amy szíve hevesebben vert – vagy legalábbis úgy tűnt. Talán a programja így szimulálta az érzést. Talán tényleg érezte. Finoman megérintette Derek arcát, ujjai óvatosan siklottak végig az arcvonalán, mintha az érintés maga is egy kimondatlan vallomás lenne.