Kaleidoszkóp: Magyar novellák antológiája

Kaleidoszkóp: Magyar novellák antológiája

Képzelj el egy kaleidoszkópot, amelyet ha elforgatsz, minden mozdulatra más és más képet mutat. Pontosan ilyen élményt nyújt a Kaleidoszkóp antológia.

Ebben a válogatásban fantáziavilágok abszurd bürokráciája találkozik a modern bűnügyi thriller feszültségével, a múlt sebei az osztálytalálkozók kínos pillanataival, a csillagok ajándéka a végzet sötét árnyékával. Lesz itt rettenthetetlen lovag, aki egy hivatali végzés miatt nem juthat el a sárkány elleni párbajra, orvgyilkos, aki a saját húga gyermekével néz szembe, magánnyomozó, aki egyre gyanúsabb balesetek és sírfeliratok labirintusában bolyong, és számos más, emlékezetes szereplő.

A történetek hol nevetésre késztetnek, hol összeszorítják a torkot, hol pedig órákra elgondolkodtatnak. A Platinum Kiadó gondozásában megjelent e-könyv tökéletes választás mindazoknak, akik szeretik a változatos, jól megírt magyar novellákat, és szívesen merülnek el teljesen különböző világokban egyetlen ülőhelyről.

Ha szereted, amikor egy könyv nem csak szórakoztat, hanem meglep, elgondolkodtat és újraolvasásra csábít – akkor a Kaleidoszkóp neked készült. Tedd a kosárba most, és engedd, hogy a történetek kaleidoszkópja magával ragadjon!

Részletek a Kaleidoszkóp című antológiából

A mi hősünk
Johnny Silver

– Üdv, Kicsi! – intett kedélyesen a varázsló. – Hogy ityeg? Családdal minden rendben?
A troll megvakarta az orrát a maga után húzott fadarab végével. A Városban bármely ács örömmel faragott volna mestergerendát a méretes tölgyből.
– Mondhatjuk úgy is – legyintett az ajtónálló. – Az asszony pipa a sok túlóra miatt, de senkit nem találtam még magam mellé váltónak. A hétvége meg az éjszakás műszak sem fizet annyit, mint egy zsíros portya a délvidéken. Ha ez így megy sokáig, akkor felmondok. Nem bírom már az otthoni strapát! Ez rosszabb, mint bármelyik csata, amiben megfordultam!
– Szólok az érdekedben.
A troll unottan legyintett.
– Mind ezzel hitegettek, aztán nem történik semmi – mondta, majd Matthias felé fordult. – Ezt a konzervet minek hoztad magaddal? Gond van vele?

A filaktérium titka
Walter Pendragon

Az apát, akit Bertrand atyának hívtak, vénséges vén volt, de még szálfaegyenesen tartotta magát, s az öregkor kesernyés, de bölcs mosolyával kortyolgatta a borát, amikor engem és Ramise-t fogadott. Végigmért minket, s úgy tett, mintha különös vonásaimat észre se vette volna.
– A Toronyról szeretnénk önnel beszélni – mondtam a dolgok közepébe vágva.
Ramise megérintette a kézfejem, s pillantásával csendre intett.
– Elnézését kérjük… – vette át a szót – Én Ramise vagyok, ő a társam, Elric. Szóbeszédeket hallottunk, hogy valami sanyargatja a várost. Rendünk engedélyével érkeztünk, hogy utánajárjunk, és hát a fogadóban is a semmiből előbukkanó toronyról suttogtak. Éjszakai rémekről, vad üvöltésekről a szélben, léptek zajáról, amelyek senkihez se tartoznak…

Az osztálytalálkozó
Vivien Jeer

A meghívó nemcsak egy e-mail volt. Aki megkapta, másként reagált. Voltak, akik ujjongva fogadták, mások csak némán bámulták a képernyőt. Rafael sokáig csak nézte az üzenetet; nem nyitotta meg azonnal. Testvére emléke még mindig ott lüktetett benne, de megtanult együtt élni vele. Először gépiesen törölni akarta a levelet, aztán csak ennyit suttogott maga elé:
– Tíz év. Talán már elég idő.
Bárbara épp egy tárgyalásról lépett ki, amikor megvillant a telefonja. A meghívó. Megállt egy pillanatra. Volt idő, amikor ez a név valaki másé mellett jelentette az életet. De azóta ő már továbblépett.
– Miért ne? – mondta halkan. – Eltemettem, elengedtem.

Védelmezők
Dr. Smiri Sándor

A rendelőben fertőtlenítőszag volt, és tompa neonfény. Samu a szék szélén ült, a térdei között összekulcsolt kézzel, és igyekezett nem számolni a csempéket a falon. Inkább lefelé nézett. A padlón a linóleum repedezett volt.
A doktornő a monitorát bámulta, halványan tükröződött benne a szemüveges arca. Gyűröttnek tűnt, mintha nem aludt volna tegnap éjjel.
– Hallottam egy új gyógyszerről – kezdte Samu. – Többen is szedik. Azt mondják, elmúlik tőle a kényszerbetegség.
A doktornő nem válaszolt azonnal. Az elektronikus betegkartont görgette, mintha ott találná a megfelelő mondatot.
– Igen – mondta végül. – Van egy új készítmény. Kifejezetten a kényszeres késztetések csökkentésére. Gyors hatású.

Valaki más
A. J. Vale

Korán felébredtem. Egy gyors reggeli után kutyám társaságában elsétáltam a folyóhoz. Élveztem a nyári napsütés finom melegét az arcomon. Szükségem volt egy kis lelki feltöltődésre a találkozó előtt.
Hazaérve készülődni kezdtem. Megigazítottam a szakállamat és fekete, göndör hajamat, majd átöltöztem. Egy kék, egyszerű zubbonyt és nadrágot vettem fel, majd elindultam a ház előtti platform elé. A „Snake-egg”, a lapított tojáshoz hasonlatos, acélszürke légi járművem elnyelte a nap sugarait; lebegve várt rám. Beültem és kényelmesen hátradőltem az ergonomikus ülésben.
– Indulhatunk – adtam ki az utasítást. – Zenét kérek, valami klasszikusat – hangzott az újabb parancs.
– Mit szólsz egy kis 2000-es évekbeli diszkó egyveleghez? – kérdezte Amanda hangján a jármű.

Tizenöt perc nyomában
Reichenberger Rajmund

Később, az erőszakos látványtól lebénult diáktársaitól Max megtudta, hogy tizenöt percet töltött a kamrában. A felnőtt férfinak viszont egyetlen másodperc sem ragadt meg emlékeiben a sötét veremben töltött időről.
Horrorszerű rémképei miatt habozott a reakcióval, de pár perc múlva ő is tetszik gombot nyomott az eredeti üzenetre, jelezvén, hogy ő is elmegy majd a találkozóra.
Döntése mögött azon tények álltak, hogy már nem egy vézna, vesztes kisfiú, hanem egy gazdag, sikeres és híres szerző, aki éppen írói blokkal küzd.
Regényének folytatásában akármennyire is erőlködik, nem akarnak megszületni a szavak. Úgy gondolja, az elfeledett trauma talán átszakítja a gátat, és olyan vérfagyasztó történetet tud írni, amitől minden olvasót velejükig hatoló rettegés fog majd el.

Elkésett igazság
Hegyes Bernadett

Ahogy a sikátor felé bandukoltam, észrevettem a halottkém szúrós tekintetét. Ismerve őt, felkészültem a legrosszabbra. Dr. Margaret Mitchell öreg motoros volt a szakmában, több mint húsz éve ebben a körzetben dolgozott. Nem nagyon tudtak már újat mutatni neki. Ha volt esély megoldani egy ügyet, rá lehetett a leginkább számítani.
– Csak hogy ideért a nap sztárja! – förmedt rám gúnyosan. – Már azt hittem, nélküled kell megoldanom az ügyet.
– Pipa vagy, Margaret?
– Ugyan miért lennék? Reggel hét óta vagyok itt, és még csak délelőtt tíz van.
– Akkor nem váratnálak tovább. Essünk neki.
Leguggoltam, hogy közelebbről megvizsgáljam a holttestet. Világosan látszott, mi okozta a halálát. Hasba szúrták. Háromszor.

Stewart kapitány álma
Elizabeth Gross

– Jack! Szívem! – rázogatta a férjét Helen Stewart. – Ébredj!
A férfi verejtékben fürödve riadt fel. Hirtelen azt sem tudta, hol van. Felesége aggódva nézett rá.
– Megint rosszat álmodtál? – kérdezte nyugtalanul az asszony.
– Igen. De ne nyugtalankodj, drágám.
– Biztos? – Helen egyáltalán nem volt meggyőzve. Nem először riadt fel a férje kiabálására.
– Persze. Aludj vissza nyugodtan! – mosolygott a férfi, és futó csókot lehelt a nő ajkára. – Kimegyek kicsit a fürdőszobába.
Jack Stewart tudta, hogy ez már nem lehet a véletlen műve. Harmadik hete mindig ugyanaz a rémálom gyötörte. Kezdte azt hinni, ez az álom jelent valamit, csak egyelőre elképzelése sem volt arról, hogy mit. Hideg vízzel megmosta az arcát, majd a tükörbe nézett. Egy kócos, véreres szemű, a koránál évekkel öregebb arc tekintett vissza rá.

Csillagok ajándéka
Gulyás János

A mikrometeorok széttépték a hajó palástját. A hátsó szekció úgy nézett ki, mintha egy konzervdobozban robbant volna fel egy kézigránát. A fém belülről kifelé nyílt szét, torz, éles szirmokként – egy halott, mechanikus virág.
Anyám sosem mesélte el részletesen.
Csak ennyit mondott később: szétszaggatott testek, felismerhetetlen maradványok. Még azt sem tudták megállapítani, milyen fajhoz tartoztak. A hajtómű megszaladt, majd felrobbant. A belső terekből nem maradt más, csak törmelék. Menteni való nem volt.
Egyetlen dolgot lehetett tenni a ronccsal: levontatni a hajózási útvonalról, majd belelökni a rendszer központi csillagába, hogy ami ott történt, végleg eltűnjön a fényben.

A végzet temetője

Oliver Smith magánnyomozó unottan kavargatta gőzölgő kávéját az irodájában. Apróbb ügyektől eltekintve már rég volt valami izgalmas megbízatása. Gondolataiba mélyedve bámult ki az ablakán, mikor egy erőteljes kopogás zökkentette vissza a valóságba.
Kinyitotta az ajtót, és egy határozott kézfogással már bent is termett váratlan látogatója.
– Jack Down vagyok, fotós – vágott bele mondandójába az idegen.
Oliver kissé meglepődött – bár maga is határozott és kemény fickó volt –, hozzá inkább félszegen és kissé tétován szoktak az emberek jönni. A nyomozó hellyel kínálta ügyfelét, és kíváncsian várta, hogy vajon ez a magabiztos férfi milyen ügyben fordult hozzá.

Egy élet ára
Vasárnapi Zsombor

Az orvgyilkos hangtalan léptekkel közelítette meg a gyermeket. Ha nem is figyelt oda, akkor is nesztelenül közlekedett, ez az árnyékban leélt évek egyik velejárója. Remegő kezével megtámaszkodott a bölcső oldalán, úgy hajolt az alvó csöppség fölé.
A kicsi rongyokba bugyolálva szuszogott, miközben egy mindenféle anyagdarabokból összevarrott sárkányt ölelt, ami majd’ akkora volt, mint ő maga. Sejtése sem volt, milyen ragadozó leselkedik éppen rá; olyan, amelyiknek remeg a keze, ha nem ölhet embert. Ha tudta volna, talán rögtön elkezdett volna az anyja után sírni, mihelyst felnyitotta fakó szemhéját. De helyette olyan vidáman mosolygott a férfira, ahogyan csak egy csecsemő tud mosolyogni egy ismerős arc láttán. Mert ismerősnek gondolta az idegent, nagy fekete szemeivel, mintha anyja szemébe nézett volna, érthető volt tehát az öröme. Kis zömök kezeit is a fölé tornyosuló alak felé nyújtotta, megpróbálva elérni őt.